tenisz szakosztály

Tenisz

Nyomtatás Küldés Ismerősnek

Szakosztályvezető:

Nyári László

06-30/930-31-25

nyari.l@t-online.hu


2010 évi események


Már hagyományossá vált, hogy elhunyt tagtársunk Budavári József emléke előtt tisztelegve emlékversenyt rendeztünk. Ez tavaly a 6. alkalommal történt meg. A versenyfelhívást az intraneten is megjelentettük. A versenyt eredetileg a Városmajori Tenisz Clubban terveztük megrendezni november 28-án, de sajnos az időjárás, a viharos szél miatt ez nem sikerült. A versenyt végül a Poén Tenisz Centrumban rendeztük egy héttel később. A páros versenyen 28 fő indult. Az első 4 helyen a következő párosok végeztek:

1. Kerekes Balázs - Fonódi Péter,
2. Balogh Lajos - Pásztor Pál,
3. Mateidesz Tamás- Pichler György,
4. Perecz Attila - Soós Péter

Köszönjük a verseny megrendezésében fő szerepet vállaló sporttársaknak, Reményi Jenőnek és Balogh Lajosnak, a munkáját. 48 fő részvétele még egy nemzetközi versenyen is impozáns lett volna egyébként.

2011 évi terveink

Reméljük, hogy a taglétszámunk nem csökken és a tagdíjakból befolyó összeg kiegészítve a Magyar Telekom támogatás szakosztályunkra eső részével, elegendő lesz a szakosztály működőképességének a fenntartására.
Bízunk benne, hogy sikerül megállapodni a Gazdálkodási Szabályzatunk módosításában úgy, hogy az mindenki megelégedésére legyen és ne kelljen a már így is magas tagdíjat tovább emelni.

Tervezzük a sportág további népszerűsítését, ehhez szervezünk
Oktatást alkalom szerűen, melyhez edzőt és pályát biztosítunk azok számára, akik még csak kezdők, vagy játéktudásukat tökéletesíteni akarják.
Évente egy alkalommal erőfelmérő nyílt versenyt.

Kívánunk minden szakosztályi tagunknak jó egészséget, jó sportolást, és aki teheti, annak jó versenyzést.


2010 évben a záró létszám: 114 fő
MT-s: 104 fő
Nem MT: 10 fő
Ez azt jelenti, hogy 2009-hez képest a taglétszám 17 fővel csökkent.


Pénzügyi adatok:

A tagdíj mértéke egységesen: 40.000Ft/fő

A pályadíjakat limitáltuk Br. 2.200Ft/órára a nyári szezonra és Br. 4.200Ft/órára a következő téli szezonra. Ez azt jelenti, hogy aki ennél drágább pályán játszik, a különbözetet maga fizeti.


Sportolási helyszínek, működési terület:

Az igények továbbra is a budai területre koncentrálódnak. Ennek oka az, hogy a tagság jelentős része a Székház, Infopark, T-Mobile park helyszíneken dolgozik, s a munkaidő után gyorsan elérhető pályákat favorizálták.

Teniszpályákat 2010-ben az alábbi helyeken béreltünk:


Noé hotel
Poén Teniszcentrum
Bogdánffy út (BEAC)
Fehérvári út (T-Logic)
Hauszmann Alajos u. (MAFC)
Pasaréti út (Pénzügyőr-AHA Team)
Városmajori Tenisz Club
Wargha László utca (Varga Roland)
Tálentum Tenisz Klub
Kőér utca
IDOM
Építők

« Vissza a főoldalra