i MTDSC Honlapja :: Szabadidő, Tenisz, Természetjáró, Vitorlás szakosztályok
Magyar Telekom Dolgozók Sport Club / MTDSC
termeszet szakosztály

Evezősök

Nyomtatás Küldés Ismerősnek

2010-ben az első evezős túránkat február 20-án a Hévízi patakon teljesítettük. Kellemes időben Hévíztől Fenékpusztáig eveztünk kb. 12-13 km-t. Este egy közös vacsora és forralt bor mellett felidéztük a régi túrákat és az újakat tervezgettük a Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vendégházában. Másnap fürdés a Hévízi tóban, majd hazautazás.

Az evezős szezont a Római parton, május első hétvégéjén, hajó karbantartással illetve hajó javítással kezdtük.

A következő hétvégén május 8-án rendeztük meg a hagyományos váló evezős nyílt napot, amikor a Telekomos kollégák és családtagjaik kipróbálhatták a kajakot, kenut, kielbootot és oktatást kaptak vízi közlekedés szabályairól.

A nagy sikerre való tekintettel július 17-én az evezős oktatási napot megismételtük.

Sőt a nyár folyamán egy evezős túrát szerveztünk a Római part Csillag csónakháztól a Megyeri hídig a 2010-ben belépő új tagok részére.

2010-ben újabb 11db Magyar Telekomos kolléga lépett be a szakosztályba.

A tavaszi Bodrog vízitúrát a folyó áradása miatt el kellet halasztanunk, helyette a mindig azonos vízállású Vajasfoki túrán vettünk részt. A Kalocsa - Érsekcsanád távot 4 nap alatt 11-en eveztük végig.

A Magyar Evezős Szövetség (MESZ) által szervezett négyfordulós versenyein idén is részt vettünk. Szentendre, Leányfalu, Tahi, Horány útvonalon kb. átlagban fordulónk ként 10-15-en versenyeztünk.
I. forduló május 15-16. Szentendre, táv:18km,
II. forduló május 29-30. Leányfalu, táv:32km,
III. forduló június 12-13. Tahi, táv:40km,
IV. forduló augusztus 28-29. Horány, táv:20km,

2010-ben is megrendeztük emléktúráinkat:
- Szarka Györgyre emlékeztünk a Lupa-szigeti vízi túrával
- B. Nagy Andrásra emlékeztünk a Horányi Medve vízi túrával
- Elhunyt vízitúrázókra emlékeztünk a Kegyeleti Túrán - Totyi 1659 fkm

Sajnos a Sobieski János vízitúra ( Esztergom - Budapest ) a Duna magas vízállása miatt elmaradt. Helyette az ár levonulása után a csónakházat és a csónakjainkat takarítottuk. 

A nyári nagy családi vízitúránkat augusztus elején a Szigetközben 5 napos állótáborral kezdtük. A napokat a Szigetközi ágak bejárásával, fürdéssel és pihenéssel töltöttük, majd innen hat napos dunai evezéssel érkeztünk meg a Római parti csónakházba. Cikola szigeten az állótáborban 27-en voltunk a 200 km-es evezőstúrát 19-en teljesítettük.

Az evezős szezont október elején a lombhullató túrával zártuk a Dunán, a Szentendrei sziget 6-os fkm-énél.

Sajnos 2010 évben az időjárás nem kedvezett a vízitúrázásnak, sokszor esős, hideg időben eveztünk, sőt túráink is elmaradtak a folyók áradásai miatt.

Reméljük a 2011-ben kedvezőbb időjárásunk lesz.

Hajóink a Római part Csillag csónakházban pihennek és várják a tavaszi szezon kezdetét.
Eszközeink között kiemelkedő a hajóparkunk, amelyek kajak, kenu, kielboot, motorcsónak. Állapotukat idős koruk ellenére állandó javításokkal 2010-ben is megpróbáltuk szinten tartani.



Vízitúrák 2011:

02. 26 - 27. Téli vízitúra Hévíz - Fenékpuszta
04. 16. Rügyfakasztó vízitúra 6-os fkm
04.17. Tavaszi karbantartás, hajójavítás Római, Csillagcsónakház
04.30 - 05.01. MESZ I. forduló Szentendre
05.07. Nyílt nap, evezős oktatás Római Csillag csónakház
05.08 - 14. Tavaszi vízitúra Szigetközi barangolás
05. 21. Nyílt nap, evezős oktatás Római Csillag csónakház
05. 28 - 29. MESZ II. forduló Leányfalu
06.04. Szarka György emléktúra Lupa sziget
06.11 - 12. MESZ III. forduló Tahi
06.18. Nyílt nap, evezős oktató túra Totyi, Duna 1659 fkm
06. 23 - 26. LIII. Sobieski János vízitúra Esztergom - Budapest
07.10. Medve túra Horány
07. 27. - 08.06. Nyári vízitúra Csallóköz - Jelka - Budapest
08.18 - 21. Ráckevei Duna túra Budapest - Tass
09.3 - 4. MESZ IV. forduló Horány
09.04. Kegyeleti túra Totyi, Duna 1659 fkm
10.01 -02. Lombhullató túra 6 - os fkm






« Vissza a főoldalra

Bejelentkezés*

Hírek