Tájfutók
Az első versenyünket március 27-én a Hármashatár-hegyen rendeztük meg. A Borlay Gábor tájfutó emlékversenyen 4 kategóriában 23-an versenyeztünk.
Az éjszakai verseny április 16-án, 21 órakor kezdődött a Táborfalvai katonai gyakorlótelepen. A nem túl jó idő miatt a Telekom csapatából csak 4-en versenyeztünk.
Két nap múlva Tatárszentgyörgyön a Postás normál távú versenyén, technikailag igen gödrös, szabdalt terepen versenyeztünk 9 fővel és dobogós helyezéseket értünk el.
A 48. Országos Postás Távközlési Természetbarát Tájékozódási Túraverseny (OPTTTT) 2010 július 23-24-én Pécsett a Mecsek hegységben került megrendezésre. Az ország különböző városaiból érkező Postás és Távközlési csapatok 3 kategóriában versenyeztek. Az MTDSC 10 csapattal 28 versenyzővel indult. Az összes létszám 46 csapat és 140 fő volt. Az egyéni versenyekben két kategóriában is nyertünk és jó helyezéseket értünk el, de sajnos az összesített csapatversenyt elvesztettük (Miskolciak eredményesebben és többen versenyeztek) így a második helyen végeztünk.
Az idényzáró versenyeket október végén a Boróka kupával zártuk. Kiskőrös mellett, Kaskantyú közelében homokbuckás, borókás nehéz terepen versenyeztünk. Kellemes őszi időben 11-en indultunk 2 kategóriában és itt is dobogós helyeken végeztünk.
Tájékozódási futás 2011-ben:
04.02. Borlay Gábor emlék túra
04.10. Szentgyörgyi tájfutó verseny
04.29. Éjszakai verseny
07.22 - 23 - 24. OPTTTT Esztergom környéke
Október: Boróka Kupa